tusi

 rendezett sorokba öntve képtelen lennék leírni az érzéseimet, ezért zúdítva borítom hát ki mindet.
szerkezettelenül megszervezetlenül kósza gondolataim legtövébe is eljutott már fényed, látványod egyetlen pillanatod örökkétartó emléket alkot bennem, soha kitörölhetetlen, összefonódva a légzéssel, gyökeretverve ült meg jelenléted életemben.

 nem "tegnapi" a probléma, de elég elkeserítő hogy mennyire tönkreteszi az emberek önbecslését és önbizalmát az a szennyes mocskos hulladék, ami kiömlik a tv n keresztül a nappaliba, vagy amit az újságok lapoznak elénk. az interneten megállíthatatlanul terjedő eszetlen és otromba faszságról már csak szót sem érdemes ejteni, mert egy dolog változtathatatlanul biztos: ez van.

ha egy lány csak azt látja az interneten, hogy a tökéletes testű, tökéletes bőrű, gyönyörűszép mellű 14 éves fiatal lányok vannak mindenhol, szemérmetlenül magamutogató pózokban és öltözékben lefotózva magukat, persze hogy összeroskadva bújnak a garbóba, takargatva természetességüket. persze fiú létemre nem vagyok szakértő, én ezt látom. és nagyon is tisztelet a kivételnek, mert aki nem így látja magát ezektől a dolgoktól, azoké a respekta. de sajnos nem mindenki gondol bele, hogy photoshop, push-up, és tizenhétkiló smink, ez mind egy emberen. egyébként is, bár mocskosul fiatal vagyok én is, mégis szinte szégyen, hogy öregnek kell éreznem magam. a nálam 5-6 évvel fiatalabbak teljesen más generáció, az én szememben egy értéktelen, nevetségesen ostoba és mű világot alkotnak (könyörgöm, ha fiatal vagy, olyan fajta aki úgy érzi ez nem igaz, DE mindeközben csücsörítve, hegyes műkörmöt az asztalon kocogtatva próbálod lebetűzni az olvasnivalót, szólj hozzá!).

ostobák, képmutatóak (nem az aljas értelemben, hanem az üres, látszat-mutogatás értelmében), és mindenek felett "lázadóak" persze... hát nem tudom... az ez lázadás, akkor az én korosztályom forradalmár volt (pedig ezt még leírni is vicces). erről beszélek:

szerintem túl sok mindent már nem is kell a képekről mondanom...

na jó. összegzem a gondolataimat, megpróbálom az undorom kavargásából felépíteni a zárást. elfogadhatatlannak talánám, ha szülő lennék, hogy így viselkedjen a gyermekem. sőt. megállás nélkül magamat hibáztatnám, mert úgy gondolom hogy ha rendesen van felnevelve egy gyerek, még a környezete se rángathatja bele ebbe az ordaskurva szerepbe. persze ez már más világ, facebook, blog, tized-tenyérnyi egy-darab-kijelző mobiltelefonok, de attól a tartás még tartás. az értelem értelem, az emberi érték kincs. a söpredék pedig gyűlik...

 nem az a lényeg hogy tükör sima legyen, hanem hogy BETON legyen alattunk.

 úgy gondolom, hogy ha létezne valamiféle felsőbbrendű bionikus civilizáció, annak is a fasz lenne a legnomádabb istenképe.

http://tu5i.deviantart.com/#/d3ibgcs

 rég óta ismét alkoholtól mentes, határozottan magas szintre libbenő elmeállapottal vizsgálhatom szemlélőként saját viselkedésemet, a dolgok kiváltotta mélységét reakcióm hevének, miközben tarkómon keresztüllátva figyelem tudattalan testem gépelését.

közben újabb agylathasította kitalációs pillanatok megörökítéséhez a zene:

beleképzelve magamat egy másik pillanatomban elért személyiségem irányította életbe, ami csupán a hétköznapi életemben mutatott másik személyiségemnek a képzeletszüleménye, mégis kissé furcsán érzem magam elfolytva, legbelül harmadikként. ordíthat a bennem lévő bátorság, ami kitörésre született, mégse engedi a két magam hogy érvényesüljön a tőlem vélt legtisztább élet.

közben ha behunyom a szemem, látom magamban a belső hálóm terében lebegő nyugodtságom. törökülésben, csukott szemekkel. kék fényt áraszt szerte a hálózatban. nincs árnyék, csak világosság. mozdulatlan béke, örök bölcsességbe bukott életformák harmónikus együtjének a sugara.
a hirtelen kitágult érzések határolta teret magábaölelő Szem nyitvaléte jelenti számomra a végtelen életet, amely mindent magábaölel.

az utolsó lélegzetem leghatalmasabb erelyével fogok magammal egyesülni

 lelki tisztulással húzok vonalat a mai napon, mely alatt az érzelmek gyökereznek, felett új érzések gyümölcsöt szülnek. első dobbanástól nemesedő szívem jelenét tavaszba borult szépség nőtte be, múltját érlelő mosoly fakasztotta életre. letisztítom a belsőmet, kékségbe borul ismét mit az emlékek vörösre festettek, újra-tiszta színét összpontosíthatom most egyetlen létre.

 Hogyha az egyetlen utolsó igaz gondolatom is megtagadja az élet, a lét, a vég s a cél, nem marad már másom, mint kegyetlenül üres porhüvelyem, mely mint a rugó, szolgál, s leselejteződik. Ha a csapágy kikopik, s a léc eltörik, nincs már rá szükség, lecseréli a gépezet, kidobja, s feledi. Ugyan olyan könnyen feledi, mint magától a géptől számolt nyugodtsággal lehunyt szemű emberhalom, mely maga a léc, a csapágy, s a rugó. Egyetlen különbség, hogy az egyik látja mit művel, míg a másik vakon teszi, amit mondanak. Érzésekkel töltve, mégis vakon cselekszik, képtelen a döntésre, a szabad cselekvésre, korlátolt térben lépni is gyáva, mert sejti, léte jelentéktelen. Nem tudja igazán, de sejti. Belső küzdéssel leplezzük bezártságunk, a gondolataink kuszaságából próbálunk értelmes választ adni mindarra, ami összezavar. Kimondhatatlan s egyetlen szava, lényege a létezésünk céljának a szabadság, melynek jelképes jelentése, magasztas dicsőítése magának a szónak szól, igazi értelmét azonban az ember tagadja, s féli. Hatalmas súlya alatt összeroppan könnyen az ember, a végtelen elfogadottságának, a jelentéktelenség tagadásának áraképpen. Ha nem feledtetjük majd magunkkal sorsunk lényegét, a lényegtelent, képesek leszünk felszabadulni saját fontosságunk hitének uralma alól. Ha kinyitjuk a szemünket, s látjuk, mi minden van még rajtunk kívül, mi mindennel élünk együtt ezen a bolygón, ha felfogjuk, pontosan egyek vagyunk, egyek a rengeteg közül, életünk útja pályát válthat. Újra szabad, nyitott s mindenek felett reménytelenül halhatatlan marad a gondolat, nincs más mi számít, életünk van, egyetlen.

Ritkulnak az írások,
merevedik az értelem,
Kiíratlan mondások,
újra szűkül a végtelen.

Földtelen a gondolat,
de elhagyná a testemet,
kegyetlenül rossz tudat,
lyukasság a lelkemen.

Rég elfeledem bókodat,
hangod mégis zúg fejemben,
kínoz folyton a gondolat,
felednem téged oly helytelen.

Kegyetlenül eltiltom ajkadat,
Fejemben sírásod szüntelen,
Ki kell irtsam véres magvadat,
Testem mélye így lett léttelen.

 "ha az örök sötétség a semmi, akkor a fény minden"

az emberi egyed rákényszerítettsége felemelkedni emberi fajjá. olyan helyzetben való hetyállás kérdése, amelyben a két döntés a saját élet, és mindenki más élete. a galaxis élete. kontrasztosodik az emberi lét és a végtelen univerzumban helytállt jelentéktelenségünk. örökre elérhetetlen távolságban már az otthontól... a döntések szenvedőitől. a mindenünk középpontjának a "tiszta mindent" jelentő teljesülésének érintő közelében. elég jó film.

a véletlenek helytelen kombinálása teszi életközelivé a lét emberi formáját. a szellemünket véletlenül keverte az élet felsőbb formája a testünkbe, és ha végeztünk a közpotosításán az energiáknak, majd mind megtudjuk, hogy csak éltünk. semmit nem hagyunk a világra, mert a világ létezése mi vagyunk. nem hozunk újat, csak azt adjuk, ami már ott volt. a végtelen egész egybeolvadt mindenéből darabokként születünk testbe, hogy nemesedjünk. nincsenek rossz dolgok körülöttünk, csak pillanatnyi történések. az életünk is csak egy pillanat. a létünk örök. 

téves etetéssel válik igazán értékessé a világ,
ha az ember sorsához mérten cselekedni képtelen,
meg kell tennie amire vágyai szinte már tiltottan mutatnak,
mert semmi sem számít, csak ha az ember érzi, helytelen,
a lépést mégis meg kell tegye, még ha tudja is,
tilos, annyira már, hogy szétégeti, belülről
emészti, felzabálja a mocskos szürke hétköznapok
végtelenül unalmasan elnyúló tengelyét, amit ha
kettészel a lelki pusztulás gyönyörű fájdalma,
minden apró döntés értelmet nyer, egyetlen csókja
a vélt életnek magát az életet fogja jelenteni,
és újra régi fényének
szikrázó vakítása vonja a szem figyelmét az értelem felől.

később mégis rá kell jönni megint, ez is ugyan annak az
elásott magnak gyönyörű szülöttje a földem közepén,
de az értelem végül újra elárasztja azt majd
mocskos szürke mocsarával.

de sárba süllyedve is
képes vagyok elcipelni a kiöntött lelkembe ragadt
gyönyör titkos súlyát, még ha szennybe
fulladva végzem sem felejtem
mértéktelen tágulását
egész utamon nyomot
hagyó pillanatodnak.

 

http://tu5i.deviantart.com/#/d33hlbb

http://tu5i.deviantart.com/#/d33xvx9

http://tu5i.deviantart.com/#/d38e3kc

http://tu5i.deviantart.com/#/d35d5nf

http://tu5i.deviantart.com/#/d38e4ba

 http://tu5i.deviantart.com/#/d38e2mi

http://tu5i.deviantart.com/#/d37yxxl

az éjszakába beleordító hajnali nappal változtat sárrá mindent ami halálra várva vontatta az életét addig. egyetlen mentsége minden embernek a tökéletlenségének bizonyított létezése, az elvakult köz változtatta örök múló gondolatok félreértése és átformálása. de a mennytelen ítélet kimondása előtti sorban nem egymás mögött, de egymás mellett állunk majd. közösen felelünk magunkért, nincs kivétel. nincs tiltakozás, nincs menekvés, csak elszámolás és felelősség. 

 azok az igazán elhanyagolható dolgok, amik nem hasonlítanak rád :)

 képzeld el, hogy előtted van egy anyacsavar, meneten. az anya lötyög. a kezedben egy szerszám, amit jól ismersz, de sohasem párosítottad még össze az anyacsavarral. meglepődnél, ha tudnád, hogy ha azt a szerszámot a rendeltetésének megfelelően használnád, a lötyögő anya problémájára a tökéletesen és megkérdőjelezhetetlenül megfelelő, egyetlen megoldás. és leszakad az arcod, amikor rájössz, hogy az a rohadt szerszám végig ott volt a kezedben, csak képtelen voltál túllátni az anya-problémán. minden embernek észre kellene vennie, hogy a döntés a kezében, ami változtatja a világot! az egyetlen módja, hogy túléljük a saját ostobaságunkat, ha kollektíven belegondolunk, hogy nincs létra, nincs lépcsőfok, nincs piramis. mind egyenlőek vagyunk, egyenlő céllal és sorssal, egy végzettel. vakságunk pedig a tudatlanság. képtelenek vagyunk elhinni, hogy a kiépített és egyetlen pénzrendszer, amiben élünk, hibás út. egy kitaláció. a saját természetünk megtagadása. a saját életünk gyártotta rabság.

 A hagyomány spirituális megvalósítást tanító vonulatai szerint az aranykori állapot nemcsak a távoli múlt embereinek a világát jellemezte, és mindössze visszfényszerűen bukkanhat fel a ma emberének, hanem egyúttal olyan minden egyes jelen pillanatban aktualizálandó lehetőség és cél is, amelyhez a tradicionális tanítások szimbólumaikkal és metódusaikkal képesek utat mutatni.

 Olyan nevelő célzatú, tudatos beavatkozás, amely a gyermek, az ifjú, a felnőtt személyiségének fejlesztésére, építésére, gazdagítására irányul, arra, hogy képessé tegye őt a szociálisan értékes és egyénileg eredményes autonóm életvezetés realizálására. Lényegében tehát a az autonóm vezérlésű konstruktív életvezetés szubjektív feltételeinek kifejlesztésére irányul. Ez közelebbről azt jelenti, hogy okkal formáljuk a növendékek közösségfejlesztő és önfejlesztő magatartás- és tevékenységformáit, az ezeket szabályozó személyiségbeli ösztönző tényezőket (szokásokat, és életvezetési modelleket, meggyőződéseket), kifejlesztjük a konstruktív életvezetés realizálásához szükséges szervező-végrehajtó sajátosságokat (ismeretrendszert, készséget, képességeket). A ok nem elszigetelten érvényesülnek. Hatékonyságuk feltétele, hogy a különböző nev.-i tényezők ai jól összehangolt, folyamatosan érvényesülő, egységes és szakszerűen alkalmazott hatásrendszert alkossanak.

Bábosik István

 mi a fasz legyen a cím.......öööööööö....... bazz már írok...........öööööööö...... fingom sincs mit írja...........próbálom a sablont...........ööööööö.......nem.........öööö...........mit írjak............pontpontpont................lesz ebből valami?............most nem írtam pontpontpont-ot.........................öööööööö-----------------hoppá...úgy értem............................................. ó.ah.blöh.pöh. az a baj hogy megint semmi ötletem. totál üres. semmi. de nincs baj... csak úgy semmi. valahogy állandóra kapcsolt az élet megint. nincs kiugrás. mindíg csak a monoton ugyanaz. már elég. ilyenkor (persze) az ember el kezd fröcsögni arról, mit kelene.... mit kellett volna.... mi lett volna ha..... mi lenne, ha mondjuk most nem írnék semmit, ami talán engem fejez ki? mi lenne, ha most sem írnék semmit? hm. biztos megint sok a helyesírási hiba. mi van ha ez csakegy állapot? mi van ha nem is a monitort nézem, csak teljesen ernyedten bámulom a billentyűzetet?.... miközben már elhomályosodott minden... még az a kurva billentyűzet is. jajj.... elkalandoztam. remélem nem nyomtam sehol rossz gonbot.... és kiderülne, hogy nem is írok épp semmit. mi változna? az ég világon semmi. egy újabb gondolat, ami mintha sosem lett volna. aztán elakad minden. és elfogynak a gondolatok. mert mindet elfelejtetted már, és csak üresen ülsz magad körül. az ég világon semmiféle érzéssel. eszel, alszol, dolgozol. eszel, alszol, dolgozol. és akkor támad egy ötleted! írok a természetről... pföh.... na szép. de.........igazából..........tényleg szép......... a képességünk...hogy a tudatunk és az elménk síkjára menekülünk a külvilág elől. ha az ember eredendően jó...... ha született gonosz....... akkor is csodálatos képesség tulajdonosa. ezt nem adhatjuk fel! ezt meg kell tartanunk. ez emel minket egyenlőségre, és saját magunk felé is. de nem felejthetjük el, amit már tudunk! rossz útra léptünk. mikor még a materiális élvezetek helyett a spirituális kielégülés vezette az életünket, az élet egy egészen más oldalát ismertük. a természettel összhangban, teljes egyensúlyba éltünk. az ipar, a kereskedelem és a hatalom megszerzése egy téves út, amire rátértünk. elfeledjük honnan jöttünk... a gyökerekhez kell visszaásni. a természetet kell megkeresnünk..... a segítségét kell kérnünk, a megbékéléséért kell esedeznünk. újjá kell élesztenünk, és újjáéledünk mi is. el kell dobnunk a láncot, amit a saját nyakunkra kötöttünk. meg kell bocsájtanunk magunknak, és túllépni a jelenen. vissza, a múltba. el kell felejtenünk az általunk kreált kényelmet, és meg kell keresnünk az igaz élőhelyünk a világban.......na......megszakadt a gondolat........................ömmm.......nem tudom.

 képzeld el a végtelen űrben, egy bolygó által vetett árnyék mértékét. ott vagy?

 azokat, akik magasról indított, aláhulló PEACE jel mutogatásával pózolnak, azokat, akik olyan képcímeket adnak mint pl. "kicsimmel", azokat, akik melírozott hajú, eldönthetetlen oldalon játszó emberek, akikről fingod sincs mit képviselnek. azokat, akik feltöltik a köznek a vörös szemű képeiket, azokat, akik a képen levegőt se kapnak, úgy domborítanak. azokat, akik mindenféle sablon-fos idézeteket adnak névként olyan képeknek, amiknek a világon semmi közük magához az idézethez. azokat, akik saját magukat becézgetik. azokat, akik mindenféle szaros csoportba belépnek, mert az most milyen felkapott.... azokat, akik komolykodni próbálnak, lévén hogy ők milyen felnőttek (de villan a retro felső). azokat, akik olyan képeket töltenek fel egymás után, hogy "a balaton előtt állva", "a balaton vizébe mindjárt belelépve", "a balatonban féllábbal", "a balatonban kétlábbal", "a balatonban kicsimmel", "a balatonban kicsimmel és dorkával", "a balatonban kicsimmel, dorkával és sárival", "a balatonban miközben fúj a szél", "a balatonban, miközben nem fúj a szél". blablablabalhablaalalalala

Minden reggel elsôként érkezem 
A céges kávénak már akkor is híg a leve
A piszoár is ugyanúgy fanszôrrel van tele
A kerámia szélérôl a lefolyóba vizelem

Ó hogy az egér szarja tele a szádat
Új levelem érkezett ebbôl csak Laci küldött százat
Ó a faszom most már tényleg beleverem
Mindent velem csináltat és még be sem jelent

Szabin még nem voltam a kurva anyád egyszer sem
Néha makogsz valamit más meg dolgozzon helyetted

Amikor a pénzt számolod én akkor is dolgozom
De a beteg büdös kurváidat a munka után megtalálom 
Érkeznek a többiek is a sok megalkuvó kis geci 
Szia szia szia na mi a helyzet
Hát persze hogy semmi sincsen rendben

Feljelentem ezt a takony céget 
Beperlem ezt a ficsúr vezetôséget
Ha nem változnak a munkakörülmények 
Felgyújtom a picsába az egészet

(refrén 2x)
You` big big boss, you` big mother fucker
Te nagy nagy főnök, a jó kurva anyád
You` big big boss, you` big mother fucker
Te nagy nagy főnök, a jó kurva anyád
You` big big boss, you` big mother fucker
Te nagy nagy főnök, a jó kurva anyád
You` fucker mother you pig mother fucker boss
A büdös tetves kurva anyád főnök!!

Elönt a szar, de nem lep a lé el 
Arcodról nem fogy soha el a layer 
Németül spíler vagy, angolul meg player 
De magyarán mondva, a jó kurva nénikéd!

Légyszi ez kész legyen tegnapra 
Elképzellek anyádban egy pillanatra 
Mekkora ötlet, honnan nyúltad?
Mekkora autó, kitôl nyaltad?

Itt megy a cég baszogatója 
A titkárnôk legnagyobb tapogatója 
Ott megy a cég büszkesége 
A nyelvén viszi ki az ürüléked

Nagy viccet mondtál, hogy röhögünk 
Pont mikor csökken a fizetésünk 
Te vagy a legjobb, a legkreatívabb 
Igen, igen a kismókusok közt, pöcörô

(refrén 2x)
You` big big boss, you` big mother fucker
Te nagy nagy főnök, a jó kurva anyád
You` big big boss, you` big mother fucker
Te nagy nagy főnök, a jó kurva anyád
You` big big boss, you` big mother fucker
Te nagy nagy főnök, a jó kurva anyád
You` fucker mother you pig mother fucker boss
A büdös tetves kurva anyád főnök!!

Fônök, kész van a kimutatás. 
Nem kell már, mondtam, vagy nem mondtam? 
Fônök, korábban lelépnék. 
Persze, hogy nem. Maradsz még. 
Fônök, késtem egy percet. 
Le lesz vonva, nem tehetek mást. 
Fônök, lementem kajáért. 
Nekem is hozz, jó? Megadom, tudod…

Ó, hogy ragadna össze a hajad 
Elefántgecitôl, te faszkalap 
Most azonnal befogod a büdös pofádat 
És végighallgatsz, a kurva anyádat 

Ki a faszom dolgozik itt rajtam kívül 
Még pénteken is este nyolcig 
És mikor kapom meg a tetves munkát
Hát persze, hogy mindig délután

Te ne próbálj a szavamba vágni 
Mert rád borítom ezt a kurva asztalt 
És a csicskádat is lefejelem 
Azt az öntörvényû nyomorék kis gecit

Ha még egyszer hétvégén fel mer hívni 
Vagy elkezd megint jópofizni
De nyugodtan, bazmeg, rúgjál ki 
Mert azzal is csak én nyerek

A „közös megegyezést” meg lesheted, te paraszt 
Mert kurvára nem fogom aláírni 
Túlórázni sem fogok többet 
És A tréningeken se fogsz majd látni

Ezentúl, ha bármi mondanivalód
Van akkor itt van az ügyvédem névjegye 
Most már eltakarodhatsz a kurva anyádba 
Befejeztem veled, szopjál le!

You` big big boss, you` big mother fucker
Te nagy nagy főnök, a jó kurva anyád
You` big big boss, you` big mother fucker
Te nagy nagy főnök, a jó kurva anyád
You` big big boss, you` big mother fucker
Te nagy nagy főnök, a jó kurva anyád
You` fucker mother you pig mother fucker boss
A büdös tetves kurva anyád főnök!!

 ez egy egyéni vélemény, a személyes szabadságom érzetének hiányának indíttatásából. tudom, nagy a valószínűsége, hogy nem így működik a világ (hát persze hogy nem), bizonyosan vannak olyan emberek, akik majd azt mondják, így nem is működhet. de mégis ki kell írnom magamból, mert úgy érzem, nem igazán található meg az igazság manapság, ha az ember nem -legalább- egy vezető. klasszikus tévedés, hogy az ember a jogairól fröcsög, miközben elfelejti, hogy kötelességei is vannak. természetesen ezt elfogadom. ugyanakkor mint egy ördögi körben, az ember miért legyen köteles betartani a rá vonatkozó szabályokat, hogy ha a jogait sárba tiporják? amikor nem vesznek emberszámba, akkor tudom csak igazán bebizonyítani, hogy igenis emberi lény vagyok! az életemnek értéke van!!! döntéseket vagyok képes hozni, ez esetben akár azt is, hogy elvégzem e a rám kiszabott feladatokat, vagy sem. ha megkapnám a megfelelő motivációt... ha nem csak a rosszat látná a vezetőség a munkámban (mert persze a jó dolgokat nem dicsérik, hiszen kötelességem jól végezni a munkám)... de meddig mehet ez így? nem biztosítják a munkámhoz való biztosítandó(!) ergonómiai feltételeket. túlterhelnek a saját maguk által elvégzendő(!) munkákkal. korlátozzák az alapvető egészségügyi szabadságomat (nem kell nagy dologra gondolni, csak leordítják a fejem ha esetleg merészelem üríteni hugyhólyagom)... folyamatos kamerás megfigyelés alatt vagyok a műszakom alatt, és nem utolsó sorban (dohányos létemre mindenféleképpen meg kell említenem) a dohányzó szünetemet is próbálják tiltani, illetve fenyítéssel jutalmazzák -ebbe felesleges belemenni, dohányzó ember megérti, nemdohányzó nem. ez mindig is így volt, és így is lesz.

nem nagy munkát végzek én, ezt teljesen elismerem, de ha még ehhez sem tudják biztosítani a minimumot, akkor azt hiszem nem (csak) velem van a baj.

sokszor említettem már, és megint csak ismételni fogom magamat: BASSZÁTOK MEG! ELÉG VOLT!

képtelen vagyok elfogadni ezt a hierarchikus rendszerre épülő beosztottságot, ezt az "én vagyok itt a Boss te meg kussolva teszed amit kinyögök a redvás számon" elvárást. egyáltalán nem több nálam, neki is egy szive van, egy agya, vére, húsa és bőre. hát nekem is. egy képzeletbeli piramisra épül minden, amin ha felülről megindítunk egy követ, úgyis lent kell eltakarítani... nem működhet így a világ! pedig így működik... hol van akkor az egyenlőség? hol van itt az egyéni szabadság? hol van a megbecsülés? az ő kötelességük megteremteni a jogaimat rendületlenül biztosító körülményeket. ha ők nem tartják magukat ahhoz, amihez kellene, én sem fogom elvégezni az enyémeket. 

a tudatom olyan mély bugyraiba képes lenyúlni ez a zene, amiről szinte nem is tudok. olyan dolgokat talál, és hoz fel onnan, amiket még én magam sem mindig értek. olyan kreativitású dolgok születnek néha, a saját fejemből, amikről nem is tudtam, hogy ott vannak. úgy érzem, mintha saját magamba zuhannék, és lentről nézve minden más, tisztább és érthetőbb. a bonyolult egyszerű lesz, a fontos lényegtelen, a zavaró eltűnik. nem minden fontos már, amit annak hittem. a hétköznapi problémák semmivé válnak (ez nehezít a szociológiai beilleszkedésben, de leszarom). képes vagyok írni, képes vagyok rajzolni, és legfőbbként megnyugodni. kisimul az arcom, könnyedén veszem a levegőt, és mámorba esem. tiszta mámorba! józan bódultságba.
eddig féltem a jövőmbe nézni, féltem, hogy a jelenemre képtelen leszek koncentrálni tőle. úgy gondoltam, hogy a jelenemre épül a jövőm, és ha itt most elszúrom, borul az egész. most viszont úgy érzem rájöttem a lényegre... ha nem merek a jövőm felé tekinteni, nem lesz belőle semmi. ha csak a jelenemre koncentrálok, adja magát, hogy képtelen leszek kilépni belőle. ezért MOST kell elkezdenem igazán arra koncentrálni, amit szeretnék elérni! valóra kell váltanom a jövőmet, mégpedig most, a jelenben! most kell csak igazán figyelnem, cselekednem, hogy elérhessem, hogy AZ legyen a jövőbeli jelenem. nem szarozhatok tovább...

na gondoltam helyzetjelentek egy gyorsat, hogy későbbi napokra elraktározódjon a jelen körülmények hangulata. mostanában mentálisan minden rendben, összeszedett és kellőképp fókuszált a tudatom. kicsit idegen érzés, de -talán a pesszimistának mondható életemben először- biztosan állíthatom, hogy meg vagyok elégedve magammal. ezt persze olyan értelemben szándékoztam kinyilvánítani, hogy eléggé kakálok az emberek véleményére. csakhogy ezúttal tényleg sikerül is! a szeptember elég kemény volt az egyetemi rendezvények miatt, és most, hogy itt az október, ez csak sűrűsödni fog... fuh. a karszalagok mennyiségének erőteljes növekedésével fordítottan arányos tendenciával hullanak az idegrendszerem tűrőképességének mutatói... dehát... mikor tegyem magam tönkre, ha nem most... na persze. rengeteg embert ismertem meg mostanában, ami okot adott egy kisebb mennyiségű csalódásra, ugyanis álomvilágból kilépve, be kell valljam magamnak, rohadtul nem mindenki olyan, mint ahogy azt az ember elképzeli csupán látásból. ez van. 

...és azt hiszem, már a jövőképem is elkezdett letisztulni magam előtt!

"Kedves Judit!

Előző levelezésünkben megbeszélt szerdai találkozónkra hivatkozva írok most Önnek ismét. Egyelőre részemről semmiféle változás nem merült fel a programmal kapcsolatban, azonban kérem, engedje meg, hogy mozgásban lévő, gondolatokban elérhetetlen állapotom lokalizációjára alkalmas, havi rendszerességgel fizetendő mobilkészülékem SIM kártyájának egyedi azonosítókódját megadjam: 06-20/xxx-xx-xx.
Mivelhogy jómagam a Fácán Kakas Sörkert (és Büfé) elnevezésen híressé vált szórakozó- és közösségi létesítmény kerthelyiségében indítom bódult állapotom szörnyű mértékben -bár matematikailag is bizonyíthatóan folyamatosan- csökkenő tendenciáját, így megeshet, hogy nem egyszerre érkezünk majd a közös megállapodásunkban szereplő helyszínre (mely oly sok év utánni újra-első találkozásunk oltáraként marad meg emlékezetemben, míg világ a világ).
Tehát kérem, amennyiben jelenlétem hiányát érezné/észlelné, ne habozzon írni/hívni/csörgetni (visszahívás reményében).

Türelmét, figyelmét és létezését megköszönve,

tisztelettel és üdvözlettel:
Lévai Attila"